2013. június 29., szombat

nagyon fájok. rettentően. szükségem lenne valakire, aki átölel, és akivel nevetni tudok. nincs itt senki. mindenki alszik, én nem tudok, sokadjára nem, napok óta nem, egy hete nem, hetek óta nem, egy hónapja nem, hónapok óta nem. én csak...
annyira rosszul vagyok. vagyis, annyira fáj. annyira félek... nem, már csak félni sem félek. nem tudom, él-e jelenleg a fejemben az a lehetőség, hogy nélküle. nem tudom, hogy van-e ilyen lehetőség vagy volt-e valaha igazán. szerintem nem. azt hiszem, nem.
de most fáj.
két hét. két hét nagyon sok idő, én az alatt szerelembe estem (újra) és bízni kezdtem (újra) és remélni (újra), sőt, azalatt kétszer láttam, igen, akkor novemberben, az utolsó novemberben. két hét rengeteg dolgot megváltoztatott, és a szomorú az, hogy erre egyetlen nap is képes. most pedig itt vagyunk, kilométerekre és egy kórházi ágyra egymástól, és fáj.
félek.
azért imádkozom, hogy találjon egy csinos lányt, aki képes félretenni minden önzőségét, minden szennyét csak az ő kedvéért. és azért, hogy múljak, múljak, múljak már - múljon ez, ez a nélküleség. mert ezt nem hiszem, hogy bárki értené - mert gyerekkori szerelmekért ennyire rajongani nem okos és nem szép -, nem hiszem, hogy fel tudná fogni ezt bárki, vagy talán igen, csak én nem ismerem vagy épp nincs otthon vagy épp alszik, és talán nekem is aludnom kéne vagy olvasnom, de semmiképpen sem hülyeségeket irkálnom, de egyszerűen nem megy, egyszerűen megfulladok (és ez a mondat veszett hosszú, azt hiszem).
nem tudok sírni. nem tudok semmit, nem vagyok semmi, nélküle minden fáj, még lélegezni is, és nincs kedvem a pozitív, festett körmű, magassarkús lánynak lenni, akit még tegnap előtt képzeltem magamnak (mert igen, ha úgy nézek ki, majd az életem is olyan lesz, tudjátok, olyan ec-c-cerű és nac-c-cerű). pedig milyen könnyű lenne.
fáj. fáj. fáj.

3 megjegyzés:

  1. rossz ezt olvasni, sajnálom, hogy nem vagy jól.

    tudod az a furcsa, hogy nekem is van ilyen gyerekkori szerelmem, akihez mindig (szerintem betegesen) kötődtem, hülyeségeket csináltam/csinálok miatta, stb. nálunk ez nem fog működni, nem hiszem, hogy együtt leszünk valaha, de ha belegondolok, hogy talán mégis (neki is megfordult már a fejében, ebben biztos vagyok), abba száz százalék, hogy beleőrülnék.

    ezt csak azért írtam le, hogy tudd, még az ő betegsége nélkül is nehéz lehetne a helyzet, azzal együtt viszont óriási a nyomás rajtad, és csodálatosan erős vagy, hogy bírod, hidd el. szerintem nem kell feladnod önmagad, nem vagy önző, és legfőképpen nem egy senki. tizenhét éves vagy, nem a felesége, nem az édesanyja, hanem a lány, akit szeret. ne törd össze magad ebben, vigyázz magadra!

    (és persze semmi jogom beleszólni, nem értek én a kapcsolatokhoz, csak eszembe jutott)

    VálaszTörlés
  2. köszönöm. igazából nem érzem tehernek, csak néha egyedül vagyok ezzel. de igyekszem, nagyon, hogy megfeleljek másoknak (és neki) és azért én is jól legyek.

    VálaszTörlés
  3. Ez az írásod Gabit juttatja az eszembe.Aki mindössze 18 évet töltött ezen a csodálatos bolygón. És azt hogy vele együtt szenvedtem 18 évesen a halálos ágya mellett. Rengeteg időt töltöttem a kórházban és reménykedtem,hogy legyőzzük a leukémiát.A miénk gyerek szerelem volt és nagyon szép. 8 évesen ismerkedtünk meg. / egy idősek voltunk / és 18 éves korunkig elválaszthatatlanok.Volt olyan,hogy elsodort egymástól az élet egy két évre,de mindig vissza találtunk egymáshoz. Mert működött bennünk a szerelem mágnes. Az ember csak azért tud szenvedni akit nagyon szeret. Ezt mindig Gabi mondta. És milyen igaza volt......

    VálaszTörlés