2013. szeptember 16., hétfő

keserű-kék ma a remény,
lüktető seb a Nélküled,
szaggat a tél: nem az enyém,
ó, nem az enyém a révület.
nem vagy, nem leszel szer
magányom kopott sötétjére,
és a hajnal ha életre kel,
egyedül nézek a narancs-kékre.

keserű-sárgák a nappalok,
fakóba hajlók az éjszakák -
szenvedő alanyuk én vagyok.
riadna minden, ha hallanák
sóvárgó imám az Együttért.
csend kéne, kezed a kezembe,
de csak a kínos Nélküled-lét
döfi mocsok tüskéit lelkembe.

keserű-édes a tegnapi mosoly,
mert tudom, peregnek a percek,
egy pillanat súgja: semmi komoly,
a napok úgyanúgy telnek -
de beszippant a félelem párája,
ragad és tapad a veszteség,
én lettem a Szeretlek árvája,
veszettem - téged -, mi kezdet, s vég.

1 megjegyzés: