2016. április 7., csütörtök

hogy lehetek ilyen magányos mindenki mellett?

abbahagytam az írást. soha, senkinek a kedvéért nem hagytam abba, de az övéért igen. hányingerem van már a gondolataimtól, egyébként. talán emiatt. mármint, én nem akarom senki nevét bemocskolni, nem fogom az övét sem. nem fogok panaszkodni, nem hozok fel konkrétumokat, semmi ilyesmi.
csak jó lenne nem csöndben maradni már. vagy én csendben maradok, csak...

csak fordulj ide. nézz rám. beteg vagyok, és nyűgös. mármint, most tényleg. én egész nap csak ezt vártam - és gyanítom, te is egész nap csak ezt. a baj csak az, hogy különböző dologra mutat a névmásunk.
jó lenne, ha akkor is szeretnél, ha nem haragszom rád. jó lenne, ha akkor is mellém bújnál és akkor is fontosnak tartanád, hogy kicsit macska légy. jó lenne, ha legalább most itt lennél.
vagy legalább ne lennél itt, és tudnék sírni. most jól tudna esni, egy kis önsajnálat-sírás, aztán reggelre összeszednem magam, és erős lennék. mert melléd úgyis az kell. olyan nő. erős, független. vagy legalább játszani tudni kell. mert nem az, hogy nem viselsz el, ha az ellenkezője vagyok, csak én fulladok bele a magányomba, ha nem karolom fel saját magam.

bárcsak mindig az a nap lenne, amit egyszer a villamoson emlegettél. akkor azt mondtad, néha vannak napok, amikor igazán, mindennél jobban haza szeretnél érni hozzám. bárcsak többször lenne ilyen, bárcsak jobban szeretnél, mint az egyedülléted. persze az egészben a leghülyébb dolog az, hogy én is ilyen vagyok. szeretek, csak nem úgy, ahogy általában bárki más. és például anyukám elszenvedi az összes olyan vonásom, ami egyezik a tieddel. csak anyukám valahogy százszor erősebb és makacsabb, mint én.

kicsit olyan ez, mint egy béna, viszonzatlan szerelem.

1 megjegyzés:

  1. Elgondolkodtató írás. Igen, ilyen az élet. Sokszor mind magányosak vagyunk, önmagunkba zárva.....

    VálaszTörlés